Októberi tűz

Napkelte előtti utolsó pillanat.  
A Természet tűzijátéka, az új reggel eufóriája. 
Októberi meleg fények egy hűvös reggelen. 
Ködpárába bújó, kontúrtalan formák, élesen hasító levegő.
A hétfő reggel lendülete egy pillanatra megtorpan,
az elmúlás visszavonhatatlanul összefonódik a kezdettel.         

Jó reggelt, Ősz!
Így vagy ellenállhatatlanul szép nekem.
 

Ady Endre
OKTÓBERBEN

I.

Úgy vártalak, virághullásnak,
Bús hervadásnak ünnepe!
Úgy vártalak, örök enyészet
Édes gondjának fellege...
Úgy vártalak... és itt vagy végre,
Van, ami fásult lelkem tépje,
Hozsánna néked, elmulás!...

Az őszi fényt láttam először.
Bölcsőmre bús mosolyt vetett,
Akkor zizegtek halkan búcsut
A sárgult, hulló levelek,
Amikor még örök törvényed
Nem ismertem, változó élet...
Hozsánna néked, elmulás!...

Az örök halált ismerem csak.

Oly édes bánat ez nekem.
Én csak lemondani tanultam,
Mióta rovom életem.
S ha elér a létezők vége,
Bús, őszi szél édes zenéje
Csengjen fülembe csendesen -
Hozsánna néked, elmulás!...

II.

Itt is olyan, olyan a nap sugára,
Mint messze, otthon: fényes, ragyogó.
Hogy itt a vég - jól tudja - nemsokára
És mégis vígan táncol a bohó.
Itt is olyan, olyan az én szivem még:
Hiu reménnyel mély sebet takar
S bár érzi jól az elmulás keservét,
Lemondani még nem
bír, nem akar!...