Tarot Art© Budán

Élménybeszámoló az Arkánum Buda 1. Tarot Art© workshopjáról
Először is: Működik!
Másodszor: Mennyivel könnyebb csinálni, mint mesélni róla!
Megint fantasztikus társaság találkozott össze, de ezen már cseppet sem csodálkozom, viszont végtelenül hálás vagyok. Örültem a Hölgyek nyitott hozzáállásának, a szeretettel egymás felé fordulásnak. A női közösségnek, ami megtartott mindannyiunkat.
Örültem a Tarot újra megmutatkozó végtelen bölcsességének, amely szakavatott kezekben fantasztikusan működik. Megint elmondom és még ezerszer is, ha kell: a Tarot nem jóslásra való! Egy precízen kidolgozott szimbólumrendszer, mely évszázadok bölcsességét hordozza magában és tökéletesen alkalmas a mai korban is önismereti folyamatok inspirálására. (meg még annyi minden más is, de ehhez egy Tarot tanfolyamot kell majd szerveznem)
A szombati egy alkalom arra volt elég, hogy az aktuálisan bennünket foglalkoztató élettémában megértésre leljünk, rálássunk helyzetekre és feltöltődjünk energiával.
Megint megkaptam a kérdést, hogy ugye lesz a Tarot Art© workshopból több alkalmas sorozat?
Igen, lesz.
Most azonban nézzétek meg a képeket a hétvégéről, mert nálam sokkal jobban el tudják mesélni, milyen különleges fúziót alkot együtt a Tarot és a művészetterápia a Tarot Art© módszerében.
Idézetek a vendégkönyvből:
“A tegnapi nap fantasztikus és mély önismereti tapasztalatokkal gazdagított, olyan érzésem van, mint aki megkapta a hétmérföldes csizma ajándékát.
Mert hogy van ilyen - ezek szerint.”
“Szeretettel ajánlom mindenkinek Arkánum Műhely Tarot Art workshopját, ahol egyrészt ismét megtapasztaltam a női csoportok bölcsességét, megtartó erejét, másrészt rendkívül kreatív módon, sok részében megmozgatta a lelkem.
Ez egy lelki mélyizom torna, egy lelki pilates volt.”
“Ez az idézet jut róla eszembe:
Minden nő, aki magát gyógyítja, gyógyítja az összes felmenő asszonyt, aki előtte érkezett, és az összes születendő leányt, aki még utána érkezik.
(Global Sisterhood)”
“A tegnapi nap fantasztikus és mély önismereti tapasztalatokkal gazdagított, olyan érzésem van, mint aki megkapta a hétmérföldes csizma ajándékát.