A négy elem- VÍZ

 

JÚLIUS - a hónap archetípusa Rák.

“A keresztény hagyományban Szent Iván, illetve Szent Jakab, a népi hagyományban Áldás havának nevezik. A Nap a Rák jegyében hág a legmagasabbra, majd süllyedni kezd az égi pályán. Az időszak az érettségről, teljességről, teljes kinyíltságról szól, amikor a szárba szökkenő élet már virágot, gyümölcsöt, érett gabonát hoz, terített asztalt kínál.

 „Isten terített asztalává lesz a határ"

A gyermekvállalásra érett nő archetípusát szimbolizálja. 
A hónap szimbóluma az érett kalász, az aratás és a mag. A nőiség, anyaság szimbólumaként a dús színekben pompázó virágok közül is elsősorban a rózsa. Fontos kérdés ebben az időszakban, hogy mennyire tudunk megnyílni az érzelmeknek, mennyire találjuk meg magunkban az anyai szeretethez kapcsolódó feltétel nélküli elfogadást önmagunkkal és embertársainkkal szemben. A nyár mint az „érettség csúcsán" levő természet az emberi életben is a kiteljesedést szimbolizálja, ezért lehet a házasság és gyermekáldás egyben a halál első grádicsa a felnőtté vált fiatalok számára – ahogy ezt Molnár V. József megfogalmazza (Molnár V, 1998:85). 

Ebben a gazdag tartalom- és szimbólum rendszerben mi a VÍZ elemre helyeztük a hangsúlyt és a víz minőségének jellemzőin keresztül éltük meg a júliusi témáinkat. 

Négy órán keresztül akvarelleztünk, hogy a lehető legközelebbi kontaktusba kerüljünk a vízzel. Szó szerint folyattuk a festéket, öntöttük a vizet és ami a legfontosabb, áramoltattuk az érzelmeinket, mostuk át a lelkünket...

Mély volt, megindító, máskor ringató, de nem mesélhetek többet, ezt átélni, megélni kell.

A galériában alkotótársaim első találkozását látjátok az akvarell festékkel. Azért mutatom ezt meg nektek, hogy ti is lássátok, amennyien vagyunk, annyiféleképpen viszonyulunk egy-egy témához és ugyanaz az élményforrás mennyire más megéléseket, kifejezésmódokat hoz elő a lelkünkből! 

Te is képes vagy megteremteni ezt a kreatív varázslatot a művészetterápia módszerével :)

Várlak szeretettel,
Orsi