Az első napok

Menni jó :)
Ülök a gépen. Úton vagyok újra. Most minden nagyon más.
A tavalyi utam tapasztalatai magabiztosabbá tesznek. Azt gondolm, sejtem, mi vár rám.
Ezzel együtt tökéletesen biztos vagyok abban, hogy bármikor történhet annak az ellenkezője is, mint amire számítok.
De ez rendben van.
Ez India.
 A tavalyi mantra bevésődött. Azt remélem idén is hasznát veszem, hogy képes legyek elfogadni, ezt a nagyon más világot.
Az, hogy egyszer már jártam itt, felvértez egyfajta nyugalommal. Nem tervezek előre, nem számítok semmire, nincsenek elvárásaim. Inkább igyekszem rácsodálkozni minden pillanatra és megélni a maga terljességében…
Hajlamos vagyok a túlzott kontrollra az életem és életem szereplői felett. Egy ilyen típusú embernek, mint én, India jó kiképző terep, hogy erősítse a hitét önmagában és az Univerzumban (saját terminussal behelyettesítendő!) 
Ahogy elindultunk, megint belassult az időm és jöttek a jelek. Történt ez annak ellenére, hogy Frankfurtban majdnem lekéstük a csatlakozást a túlzottan alapos és kényelmes biztonsági ellenőrzés miatt. Rohantunk a márt lezárt kapuig, ahol persze megvártak és senkit nem izgatott különösebben, hogy vagy fél órával később indultunk.
De olyan nyugodtan futottam! 
Bécsben, amikor szálltunk fel a gépre, jött egy futó zápor. Sütött a nap és esett az eső. Csak egy kicsit. Csak, hogy tudtomul adják az égiek, hogy minden rendben, a helyemen vagyok :)
Mondtam már ugye, hogy ilyenkor mindig esik? :)
Amikor pedig elértük a frankfurti gépet és már gurultunk a kifutó pályánkra, jött egy újabb zápor. Ez kiadós volt, de ugyanolyan mosolygós, napos. Volt időm újra átgondolni, az idén miért indultam el….


Napüdvözlet- szobor köszönti a vendéget Delhiben... Régi időket idéz bennem...
Mennyit, de mennyit végeztünk napkeltekor a jóga táborokban!... Mintha egy előző életemben lett volna...A szombat valahogy elveszett a naptárból...


Bécs- Frankfurt- Delhi- Leh  Utaztunk és gyűrődtünk egy csomót és mivel péntekről szombatra virradóra is ez volt a program, ezért pétekhez soroltam magamban a megérkezés utáni első élményeket is.
A vendégház puritán ugyan, de a tavalyi élmények fényében és objektíven vizsgálódva is makulátlan. Ez nagy öröm és megnyugvás. Egy csomag Domestos törlőkendő helyett csak egy-két darabot használtam el a rituálé kedvéért. Érdekes, hogy összekapcsolódnak az agyban az illatok és az élmények. Ahogy kinyitottam a Domestos zacskóját, amit nem használtam tavaly óta, rám törtek az emlékek, vegyes érzelmekkel tarkítva. Így körbenézve, még jobban örültem az idei első szállásnak

Most viszont felhívnám a figyelmet az étterem kifogástalan infrastruktúrájára! Frissen meszelt fal, tiszta mosdókagyló, vízveték bekötve
 és valóban folyik a víz!... Amitől pedig végképp zavarba jöttem: pumpás folyékony szappan!!!!  Az első gyanús jelek, hogy ez az India nem az az India, amit eddig megismertem :)))




 A magasság mellbe vert, vagy inkább fejbe vágott. Leh, Ladakh fővárosa 3500 m magasan fekszik! Ha akartam volna sem lettem volna képes kapkodni, mert a szokásos mozgástempómtól a kétszeresére ugrott a pulzusom.
Egy momo ebéd és rengeteg alvás, ez volt az elveszett szombat programja. 
Ezek a huncut kis tésztagombócok a tányéromon, ők az én Momo barátaim :)
Annyira imádom őket, hogy róluk még talán külön is ejtek majd szót.




Leh , 3 napos tanítás-beavatás, több tízezer ember és a csoportunk a dísztribünön a szerzetesekkel

Nem tudom, hogy történhetett…. 
Kapaszkodom és vágtat velem Karma Paripám!!!
Írtam ezt nem régen, de most sem írhatok mást.
Különleges nap volt, teli apró, de észrevehető csodákkal. 

Már éjszaka van ezért ezt kell magamból kiírnom:
Ha az utamon vagyok minden megtörténik észrevétlenül, erőfeszítések nélkül. Az akadályokat is tudom belső nyugalommal hárítani, az áldás pedig zúdul rám.
Ellenállás, csaták és drámák akkor jönnek, ha letértem az ösvényről, ezt mostmár el kell ismernem, nincs több mellébeszélés. Minden más csak kifogás.

 Bodhiszattva fogadalom, Phowa beavatás, hosszú élet mandala felajánlás!!!
Három nap... Sok volt, fársztó és tömény.  Idő kell, hogy megérkezzen, leülepedjen. Arra viszont jó volt, hogy a fáradtságtól érzékennyé váltam, ezért nagyon kell figyelnem magamra, hogy ne vonódjak bele a kisebb-nagyobb vitákba. Elég volt tavaly...
Egy apró termetű, öreg Láma mellett ültem három napon át. Bár nem rögzítette szabály, valahogy mindenki ragaszkodott a helyéhez. Tanítvány lettem egy szempillantás alatt.
Figyelte, tudom-e a mantrákat, hogy tartom a kezem és elégedetten vette tudomásul, hogy néhány mudrát, a szertartáshoz kapcsolódó kéztartást is ismerek.
A puja füzet képeit magyarázta, mindezt persze ladakiul, lendülettel. Nem zavarta, hogy nem értem. Ami azt illeti engem sem :)
Sok ismerőssel találkoztam, egyre több arcot ismerek a vonalból... Ez elég egy kedves köszönösésre, egy How are you?-ra, ami nagyon jó érzés... Ide tartozom :)
Még tavaly a tea meghívásokban tobzódtunk, az idén ebéd és vacsora hegyek. Nem gondoltam volna, hogy ez is milyen fársztó tud lenni! :) Tartanom kell egy koplaló napot! :)))